Létrehozva: 2017.08.01.

Kitiltották a motorosokat az autópályáról, túl sokan szelfiztek rajta

A több ezer színes lámpával kivilágított autópályáról ki kellett tiltani a motorosokat, mert balesetveszélyes a rengeteg szelfizõ.

A kereszteződést a hétvégén nyitották meg Indonézia fővárosában, Jakartában. Az utat több ezer lámpa díszíti, amik folyamatosan változtatják a színűket, ez pedig csodálatos látványt nyújt – írja a BBC.

A közlekedési hatóság viszont úgy véli, hogy az út túl veszélyes a szelfiző motorosok miatt, ezért már most kitiltották őket.

Sokan csak azért mennek oda, hogy fényképezkedjenek ahelyett, hogy áthaladnának a kereszteződésen.

A kormányzó éppen ezért egy autómentes nap ötletét is felvetette. „Biztonságossá kell tennünk az utat. A szelfizők könnyen lezuhanhatnak, ezt pedig nem hagyhatjuk.”

Egy amerikai egyetem tanulmánya szerint 2014 és 2016 között 127 ember halt meg szelfizés közben. A legtöbben lezuhantak valahonnan. Ugyanakkor Jakartában nem a szelfizés az egyetlen veszély az autósokra nézve. A városban híresen rossz a közlekedés. Csak a múlt hónapban 12-en haltak meg, mert kiszáradtak vagy kimerültek a dugóban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút