Létrehozva: 2019.05.03.

Kitálalt Baukó Éva: aljasul kihasznált, megrángatott, felpofozott!

A mûsorvezetõ az Instagram-oldalán mesélt a volt párjáról, aki erõszakoskodott vele.

Nem akart tovább hallgatni a részletekről, mindent kitálalt volt párjáról Baukó Éva. Azt írja, azért mondja el a történetét, hogy más nőkön segítsen, akik hozzá hasonlóan használják az ismert netes társkeresőt.

A műsorvezető számtalan csalódás után 2017 elején ismerkedett össze a férfivel, akivel két évig alkotott egy párt. Az utóbbi időben azonban Éva több alkalommal megírta, egyáltalán nem működik zökkenőmentesen a kapcsolatuk. Akkor szintén az Instagram-oldalán mondta el, hogy a férfi azzal fenyegette őt, nyilvánosságra hozza Éva meztelen fotóit. Most pedig kiderült, hogy bántalmazta, ráadásul meg is károsította Évát.

"Két évig voltunk együtt, de a héten kiderült, hogy számos lánnyal van együtt párhuzamosan. Úgy derült ki, hogy mindegyikkel beszéltem. Ledöbbenve és megalázva szembesültem azzal, hogy azokon a napokon amikor velem volt és velem szexelt, ugyanazokon a napokon képes volt más lányokkal is lefeküdni. Úgy, hogy őket is azzal hitegette, hogy velük jár.(...) Ugyanebben az időben azért arra jó voltam neki, hogy kétszázezer forinttal kipótoljam a telefonját, mert neki ilyenekre nem lenne pénze. Eszembe sem jutott, hogy csak aljasul kihasznál, hogy pénzzel lehúzzon. Pedig annyi mindent tűrtem neki az elmúlt két évben."

Például azt is, hogy az ünnepek előtt erőszakosan kicsavarta a kezem, megrángatott és meg is pofozott.

"Vigyázzatok, ha szembejön veletek. A négyszázezres telefont hiába kértem vissza, megmondta, hogy felejtsem el és csak kiröhögött" - mesélte el dühösen Éva, aki korábban többször is megbocsátott expárjának, most azonban végleg pontot tett kapcsolatuk végére.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét