Létrehozva: 2017.05.19.

Nem volt párjával él, mégis vele nyaralt a híres magyar zenész

Kiss Endi mindig is a maga módján értelmezte a szerelmet. Nemrég gyermekei anyjával utazott külföldre, pedig már rég nem élnek együtt.

Kiss Endi régóta nem él már együtt két lánya édesanyjával, de ez sem számít, így is szeretik egymást.

A villámkezű dobos soha nem vette feleségül Verát, mert, mint mondta, inkább a "vérszerződésben" hitt, mint a házasságban.

Két csodálatos kislány szülei lettek, és ez a kötelék örökké tart.

A zenész nemrég Dubajba utazott vakációzni, ahová lányai és egykori párja is vele tartott. Endi szerint nincs abban semmi különös, hogy szakítás után is együtt utazik a család.

 Verával hiszünk abban, hogy előző életünkben testvérek voltunk. Most is így érzünk egymás iránt!

Nincs abban semmi különös, hogy együtt utazunk el Dubajba, minden hátsó szándék nélkül. Próbálunk mindent megadni a közös gyermekeinknek és persze a harmadik, legnagyobb lányomnak, Boginak is

- mondta a BEST magazinnak Endi.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Vaskupola Magyarországon: végre megérkeztek az izraeli csúcsradarok – fotók

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott