Létrehozva: 2016.10.24.

Kislánya tartja a lelket a Zuglóban halálra gázolt férfi szerelmében

A nõ összeroppant, a saját életét is odaadná, hogy visszahozhassa párját.

Szerző Brenner Balázs

Brutális baleset történt Zuglóban péntek hajnalban. Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, két autó karambolozott a Hungária és a Thököly út sarkán, az egyik kocsi pedig a járdán kötött ki, ahol elgázolt egy gyalogost. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kiérkező mentő már nem tudtak rajta segíteni,

szörnyethalt.

A rendőrség még nem zárta le a nyomozást, még vizsgálják, melyik sofőr felelős a történtekért. A %RIPOST% információi szerint az egyik autó a piroson ment át, így ütközött össze a szabályosan haladó kocsival.

Összeroppant az áldozat özvegye

A %RIPOST% megtalálta a 35 éves férfi párját, aki megtörten csak annyit tudott mondani: nem bírja feldolgozni szerelme halálát.

Volt valaki, akiért most is odaadnám az életem, hogy visszajöhessen

– írta Facebook oldalán az édesanya, aki az egyik ismerősének annyit üzent: ha nem lenne a lánya, menne ő is utána a halálba.

Õ tartja bennem a lelket és a nagy fiam

– olvasható az özvegy oldalán, aki most egy olyan ügyvédet keres, aki közlekedési balesetekre specializálódott.

Amint lezárul a pénteki tragédia nyomozása, a %RIPOST% természetesen beszámol a részletekről!

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-