Létrehozva: 2019.07.02.

Kisfiát vette ki a kocsiból Sváby, mikor egy autós beléjük hajtott

Az ismeretlen tettes elhajtott, a Heti Napló mûsorvezetõje feljelentést tett.

Sváby András a kisfiát vitte bölcsődébe, amikor megtörtént a baj. A gyermeket rutinszerűen vette ki a hátsó ülésről, amikor olyan erővel hajtott egy sofőr a kihajtott ajtó szélének, hogy azt rágyűrte az előtte lévő kocsiajtóra.

Bár az anyagi kár is jelentős, de ami igazán zavarja a televíziós műsorvezetőt, hogy az autós továbbhajtott, miközben még a szemkontaktust is felvették pár pillanatra.

A nagy csattanáson és az azt követő ijedtségen kívül azonban – tette hozzá –, szerencsére senkinek nem esett baja - írta meg az atv.hu.

A Heti Napló műsorvezetője azonnal kihívta a rendőröket. Hamar kiderítették, hogy a forgalomból kivont gépjárművel utazott az ismeretlen elkövető. Nem volt nehéz dolguk, tekintve, hogy a műsorvezető a rendszámon túl az autó típusát és színét is megjegyezte.

A műsorvezető feljelentést tett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját