Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.04.13.

Király Gábor ünnepel, de valami nem stimmel

Furcsán zárult le Király Gábor eltiltása. A kapus szerint gyõzött az igazság, az MLSZ azonban teljesen másról beszél.

A %Ripost% számolt be arról először, hogy káromkodás miatt állíthatták ki Király Gábort a Ferencváros ellen. Információnk szerint Karakó Ferenc játékvezető azt írta a jegyzőkönyvbe, hogy az édesanyját szidta a játékos, ezért állította ki őt a Ferencváros ellen. A felek hetekig üzengettek, s mint kiderült, a bíró mikrofonjával felvett szövegből semmi nem hallatszik.


Csütörtökön Király maga jelentette be, „ejtették” az ügyet, így 3 meccs helyett csak kettőt kellett kihagynia.
"Örülök, hogy kiderült az igazság. Ez az eset példa legyen arra, hogy ki kell állnunk az igazunk mellett! Példa legyen arra, hogy a mérkőzés jegyzőkönyvének összhangban kell lenni a valóságban történtekkel – írta Király, aki hozzátette, átminősítették a vélt káromkodást egy enyhébben minősülő sportszerűtlenségre.


Ezzel szemben az MLSZ fegyelmi bizottságának közleménye teljesen másról ír. Úgy gondolják, Király valóban káromkodott.
„Április 11-én Király Gábor nyilatkozatai és a megismert bizonyítékok alapján a bizottság megállapította, hogy a játékvezető ítélete ellen sportszerűtlen módon tiltakozott, működésére negatív kifejezést tett ( „tetűzés”, „anyázás” – amit a tárgyaláson sem ismert el), és eltiltását két mérkőzésre csökkentette” – írta a szövetség.


Úgy tűnik, folytatása nem lesz az ügynek, de az egyértelmű, valami nagyon nem kerek a történetben. Jelzésértékű ugyanakkor, hogy a kiállítás óta Karakó Ferenc sem vezetett NB I-es meccset… A bíróknál ugyan nincs eltiltás, de hiba után megszokott, hogy a játékvezetők főnöke hosszabb-rövidebb ideig pihenteti a vétkes sporikat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét