Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.11.27.

Kirabolták Szacsvay Lászlót

Betörtek a nemzet színészéhez! Miután Szacsvay Lászlót megviselte felesége szörnyû balesete, most újabb nehézséggel kellett szembenéznie. A Ripost információi szerint a színmûvész budapesti házában betörõ járt.

Hangos szirénaszótól és rohanó rendőröktől volt zajos a 19. kerület egyik, egyébként csöndes utcája szombaton.

A környékbeliek arról értesítették a %Ripost%-ot tegnap, hogy betörtek az egyik épületbe. Mint később kiderült, a ház nem másé, mint a 71 éves Szacsvay László Jászai Mari díjas színművészé, a nemzet színészéé.

Lapunknak a döbbent helyiek azt mondták, úgy tudják, hogy a rabló teljesen „kipucolta” az épületet.

"A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen. Az ügyben válaszadásunkig gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor. A folyamatban lévő nyomozás érdekeire való tekintettel egyéb információt nem kívánunk adni" - közölte a %Ripost % kérdésére a rendőrség sajtóügyeletese.

 

Kíváncsi vagy, hogy Szacsvay mit mondott kollégánknak? Arra is, hogy a helyiek hogyan élték meg a történteket? Akkor az érdekes információkért keresd a keddi Ripost napilapot az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól