Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.04.12.

Kínos bakit követtek el Korda Györgyék rovására

Korda György és Balázs Klári csupán Kis Grófo elõzenekara lesznek egy fesztiválon, ám leginkább a szervezõk hibája nem tetszik a legendás énekeseknek.

Kis Grófo élete legnagyobb fellépésére készül, Kis Grófo Show címmel, Budapest egyik legnagyobb szabadtéri koncerthelyén.

Az előzenekar pedig nem más lesz, mint Korda György és Balázs Klári. Azonban a koncert szervezői nem adták meg azt a tiszteletet a legendás párosnak, ami kijárna nekik. Még akkor is, ha nem ők az este legnagyobb sztárjai. A plakáton ugyanis apró betűkkel tüntették fel az évtizedek óta a pályán lévő művészek nevét.

Korda ugyan nem örül ennek, de nem is csinál hiúsági kérdést az egészből, pedig megtehetné. Annak azért természetesen örül, hogy érdeklődnek irántuk, és szereti őket a közönség.

Épp itt van előttem a plakát, most hívtam a szervezőket, hogy vegyék le az "előtte" szócskát a nevünk mellől, illetve írják rá, hogy mi hány órakor kezdünk. Nem csinálunk ebből hiúsági kérdést, bennünket felhívtak, hogy van-e aznap este időnk, megnéztük a naptárat, volt, úgyhogy aláírtuk a szerződést. De azért az eset tanulsága, hogy ezentúl alaposabban megnézzük, milyen eseményre hívnak, és milyen körülmények között kell fellépnünk

- számolt be Korda György a Színes Ásznak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel