Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.04.12.

Kijár a börtönből a móri mészárosnak hitt bűnöző

Kaiser Edét eddig háromszor engedték ki a börtönbõl, és közeledik a végleges szabadulásának az ideje is...

A 2011-ben rablás és emberölés kísérlete miatt 18 év fegyházra ítélt férfi jó magaviselete miatt már többször is kapott rövid eltávozásokat. Kaisert korábban a móri mészárlás miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték. A Blikk információja szerint eddig háromszor mehetett ki a rácsok mögül, kétszer csak pár órára, egyszer azonban két napra is maga mögött hagyhatta celláját.

Nagyon feldobva érkezett vissza, látszott rajta, hogy feltöltődött a szerettei között

– mesélte Kaiser egyik korábbi, neve elhallgatását kérő rabtársa. – Igazság szerint megérdemelte a kimenőt, mert teljesen normálisan viselkedik bent, soha senkivel nincs konfliktusa. A szabályokat betartja, az őrökkel sem kekeckedik soha, tudja, hogy nagy hiba lenne most elcsúszni valamin, amikor már ilyen közel van a szabadulás.

Kaiser a mosodában dolgozik, és szorgalma és magaviselete miatt rengeteg dicséretet kapott. Ez a legfontosabb feltétele, hogy egy elítélt kimenőt kapjon.

Úgy tudom, van egy komoly barátnője. A családja is mellette áll, legalábbis mindig kapott csomagot, gondolom, tőlük. Beszélőre is mindig jöttek hozzá, amíg én bent voltam – tette hozzá a sorstárs.

Kaiser Ede nevét a magyar kriminalisztika eddigi legbrutálisabb bűncselekménye kapcsán ismerte meg az ország. A rendőrség ugyanis őt gyanúsította a 8 emberéletet követelő móri vérengzés elkövetésével, sőt a bíróság tényleges életfogytig tartó börtönbüntetést szabott ki rá. Kaiser végig tagadta, hogy köze lenne a véres bankrabláshoz. Éveket töltött úgy a legszigorúbban őrzött börtönrészlegen, hogy szembe kellett néznie azzal: onnan élve nem jut ki.

Az áttörés 2007-ben következett be, amikor a rendőrség Tatabányán elfogta a két valódi elkövetőt, Nagy Lászlót (†36) és Weiszdorn Róbertet (44). Nagy a börtönben öngyilkos lett, bűntársa jelenleg is büntetését tölti.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Dárdai Pál vajon mit szól? Óriási siker a Hertha idénye

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen