Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.08.30.

Kiderültek Károly herceg perverz titkai

Nemcsak arcpirító, de egyenesen gusztustalan mondatokkal udvarolt jelenlegi feleségének a trónörökös.

Manapság már kevesen merik felemlegetni, hogy anno Camilla nem Károly herceg felesége volt, hanem a szeretője, akivel Dianát csalta. A brit sajtó most viszont úgy érezte, ideje felidézni ezen időszakot. Ezért  nyilvánosságra hozták azon telefonbeszélgetéseket, melyeket az ország legnagyobb lehallgatási botrányában rögzítettek még 1989-ben.

A cikkekből többek közt kiderül az is, hogy Károlyt azóta Bugyibubusként emlegetik a háta mögött. A kéjes telefonos enyelgés legsikamlósabb részleteit látva, ez nem is meglepő.

Bárcsak a bugyid lehetnék, akkor jobban látnám, amit akarok

- mondta egyik alkalommal a trónörökös, majd felemelte a sorompót a perverz gondolatai előtt, és hagyta őket szabadon felszínre törni.

Az égiek tán megbocsátanak ezért, de legszívesebben tampon lennék benned

- zárta a nem kicsit beteges udvarlását a herceg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz