Létrehozva: 2016.07.15.

Kiderült: végzetes hibát követtek el a biztonságiak Nizzában!

Elaludtak a terrorelhárítók, pedig számíthattak volna arra, ami történt. De a legnagyobb baj, hogy hasonló vérengzés bármikor megismétlõdhet.

Háborús helyzet van Európában a tömeges migráció, valamint az Iszlám Állam fenyegetése miatt, és a biztonsági szolgálatok vesztésre állnak ebben a háborúban. Ez Horváth József, a polgári elhárítás, valamint a katonai titkosszolgálatok volt főigazgató-helyettesének véleménye annak ismeretében, ami Párizsban, Brüsszelben, Nizzában történt.

A nizzai terrortámadást követően a szakértő az MR1-en elmondta, lehetetlen feladat elé állítja a titkosszolgálatokat a tömeges migráció. Kétmillió ember érkezett gyakorlatilag minden ellenőrzés nélkül Európába, Németországban 400-500 ezer migráns egyszerűen eltűnt, felszívódott, a hatóságok semmit nem tudnak róluk.

Nincs az a rendszer, amely ilyen rövid idő alatt ennyi ember regisztrálására és nyomon követésére alkalmas

-  ezt már Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet vezető elemzője mondta az M1 aktuális csatornán. A nizzai merénylettel kapcsolatban pedig megjegyezte:

A biztonságiak hibát követtek el, amiért nem biztosították a tűzijáték helyszínét, hiszen ez a fajta terrortámadási módszer nem ismeretlen.

Különösen nem Franciaországban, hiszen a %RIPOST% két ilyen esetről is tud.

2014 karácsonya előtt egy sofőr Allah Akbar kiáltással hajtott furgonjával a tömegbe Nantes városában.  Pár nappal korábban pedig Dijon városában hajtott a tömegbe ugyanezt kiabálva egy férfi.

A kérdés ezek után nem az, hogy lesz-e újabb merénylet Európában, hanem az, hogy mikor és hol.

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint a nizzai merénylet azt jelenti, hogy a kultúrák háborúja tovább folytatódik Európában. Franciaországban a 10-12 százaléknyi muzulmán helyzete romlik, azoké is, akiknek semmi köze a terrorizmushoz, a francia lakosság radikalizálódik, ez meglátszik majd a választásokon is.

Radikalizálódik a muzulmán lakosság is, az Iszlám Állam pedig eléri a célját, mert nagyszámú potenciális támogatója lesz, akiket be lehet szervezni a merényletekre.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

M30-as autópálya: hiába zárták le két hónapja, azóta sem történt semmi a szétrepedt szikszói szakaszon

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-