Létrehozva: 2018.10.18.

Kiderült, válása után kivel boldog most Takáts Tamás

Az énekest rettenetesen megviselte volt felesége féltékenykedése, nehéz idõszakon van túl, új szerelmével nagyon boldog...

A Karthago legendás énekese másfél évvel a válása után lelt újra boldogságra!

– Amint látjátok, letagadni sem tudnám, hogy már nem vagyok egyedül, de kérlek, ne fotózzatok minket együtt, mert a kedvesem teljesen civil, és engem csak média nélkül vállal magyarázta a legendás énekes a Blikknek, és mosolyogva puszilta meg farmerdzsekis szerelme arcát.

Tisztában vagyok azzal, hogy sokan megnéznének minket együtt egy fotón, és meg is néznek az utcán, hiszen nem autóval járjuk a várost, de a médiás felhajtásra nem állok készen – fűzte hozzá a rokonszenves hölgy, aki annyit még elárult, Tamással régi ismerősök, de a közelmúltban jutottak el a felismerésre: már képtelenek elmenni egymás mellett.

Úgy tudom, az új barátnő is túl van egy válóperen. Mondhatni, a legjobbkor hozta össze őket a sors, és Tamásnak végre olyan párja van, aki korban is illik hozzá – árulta el az egyik ismerős. Ráfért már a párkapcsolati boldogság a Karthago, az East és a Takáts Tamás Blues Band énekesére, aki nehezen viselte volt felesége féltékenykedését.

Nehéz időszakot zártunk le a tavalyi válóperrel, de sikerült békében rendezni a dolgokat, és mostanra a lányommal is összecsiszolódtunk – vázolta a hívő rocker, akinek felügyeleti jogot ítélt a bíróság. Azóta együtt él a gyermekével, de a fellépések miatt Luca az édesanyjánál tölti a hétvégéket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”