Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.11.13.

Kiderült, mikorra nyithat ki újra a legendás budapesti épület

Volt már teljes felújítási terv, ami az egész Népligetet érintette volna, de azt a 2024-es olimpiai tervekkel együtt készítették. Most mégis döntöttek a Planetárium felújításáról.

Leghamarabb  a 2019-es év végére készülhet el a Planetárium teljes felújítása.

Ahogyan kívülről, úgy belülről is minden megújul, még a csillaggömb-vetítőt is lecserélik. Ahogyan a %Ripost% is megírta, a kormány határozatban állt ki a felújítás mellett, és 50 millió forintot különített el a tervek elkészítésére.

A teljes felújítás előkészítésének 2018. augusztus 31-ig kell elkészülnie, a legutóbbi becslések szerint 3 milliárd forintra lesz szükség ahhoz, hogy mind az épület, mind a technika megújulhasson. A 2016-os felújítási terv az egész Népligetre vonatkozott, és az olimpiai pályázat miatt készült el, de ez végül nem valósult meg, miután Budapest visszalépett a pályázattól.

Nyárra pedig odajutott az intézmény, hogy a tarthatatlan állapotok miatt bezárták a 40 éves épület kapuit. Ezután a tulajdonos, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat 96 millió forintot kapott a tető szigetelésére - tudtuk meg Piróth Eszter igazgatótól.

Az elmúlt években a felújítást a tulajdoni viszonyok is akadályozták, amit szintén rendezni kell, így jövő nyár végére az állam lesz a tulajdonosa az épületnek és a területnek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül