Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.08.06.

Kiderült, mikor jön a dupla családi pótlék augusztusban

Az iskolakezdés megterheli a szülõk pénztárcáját, ezért kapják meg hamarabb a családi pótlékot.

Augusztusban dupla családi pótlékot kapnak a családok, hogy könnyebben tudjanak készülni az iskolakezdésre, emellett idén szeptemberben már az elsőtől a kilencedik osztályig minden gyermek ingyen kapja a tankönyvcsomagot – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Az államtitkár közlése szerint, mivel sok családnak megterhelést jelent az iskolakezdés, a kormány úgy döntött, hogy a szeptemberi családi pótlékot több mint egy héttel korábban folyósítják. Így augusztusban a családok kétszer, a hónap elején és a hónap végén is kapnak családi pótlékot, hogy az iskolakezdéshez szükséges felszereléseket időben meg tudják venni – mondta.

Egészen pontosan az első – úgy, mint rendes – családi pótlékot a hónap első három napjának valamelyikén folyósítják, a második kört – az iskolakezdést támogatandó – 24-én postai úton, 25-én pedig utalás formájában, banki úton, akinek úgy érkezik.

Legközelebb viszont csak október 2-án kapják az ilyen jellegű juttatást az arra jogosultak.

Fontos tudnivaló, hogy bankszámlára utalásnál a jóváírás az utalási napot követő 1-2 nap múlva megtörténik, míg postai kifizetés esetén 4-6 nap múlva kapják meg a családok a kiutalt ellátást. A támogatás utalása mindkét fizetési módnál ugyan azon a napon történik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!