Létrehozva: 2016.11.05.

Kiderült, miért vagy őrülten éhes, miközben diétázol

Észrevetted már, hogy ha fogyni próbálsz, azonnal rémesen éhes leszel, és legszívesebben mindent megennél, ami eléd kerül? Nos, ezzel egyáltalán nem vagy egyedül. Megmutatjuk, mi áll a háttérben.

Szerző Ripost

Egy kutatás szerint a fogyás kiváltja azt a reflexet, amely szerint a tested szeretné „bepótolni” a hiányzó kalóriákat, így arra ösztönöz, hogy többet egyél. A vizsgálat során 153 embernek adtak olyan kísérleti szert, amelytől a vizelettel több glükózt vesztettek a normálisnál. Ettől persze fogytak, még akkor is, ha ugyanazt ették, amit korábban. A másik 89 résztvevő placebót kapott.

A kísérleti szert kapó résztvevők sikeresen fogytak, ám a leadott kilókat hamar vissza is szedték, mert az étvágyuk nőni kezdett. A placebót szedők súlya változatlan maradt.

De vajon mi ennek az oka?

A kutatók szerint ez a folyamat a DNS-ünkben van kódolva. Az őskorban kevés volt a táplálék, és ha a test nem növelte volna az étvágyat, amikor az ember veszített a súlyából, valószínűleg többen haltak volna éhen. Most pedig, amikor az étel már korlátlan mennyiségben elérhető, a testünk egyszerűen a súlyvesztés ellen dolgozik.

Így küzdj az éhség ellen!

Tartsd számon, mennyit ettél

Jegyezd fel, mit és mennyit eszel, mennyit sportolsz, és néha ellenőrizd a súlyod is.

Súlyzózz, és egyél fehérjét

Amikor leadsz pár kilót, gyakran az izomtömegből is vesztesz. Ahhoz, hogy több zsírmentes izomszövet legyen a testeden, amelyik a zsírral ellentétben felgyorsítja az anyagcserét, súlyzóznod kell, és izmot kell építened. Így a tested hatékonyabban égeti el a zsírt, még akkor is, ha többet eszel. Ha rendszeresen sportolsz, és étkezésenként 30 grammra emeled a fehérjefogyasztásodat, azzal fenntarthatod, vagy növelheted az izomtömegedet.

Fogyassz sok rostot!

Felejtsd el a divatdiétákat, és kövess sok zöldséget tartalmazó étrendet. A növényi ételekben, például a zöldségekben, gyümölcsökben és a belőlük főzött levesekben sok a rost és a víz, amely hosszú időre eltelít.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Számos beruházás indulhat Baranya vármegyében + videó

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Itt az idő, most készíts gyógyító fenyőrügy szirupot

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg