Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.08.19.

Kiderült: Itt bujkált a 46 éves magyar férfi kegyetlen gyilkosa!

Az agresszív gyanúsított még júniusban végzett kiskõrösi áldozatával, ököllel annyira összeverte, hogy a férfi késõbb belehalt sérüléseibe. A rendõrök eddig hiába keresték, ám most kiderült, hol rejtõzött!

Brutális gyilkosság rázta meg júniusban Kiskőröst! A rendőrség információi szerint egy 35 éves román állampolgár olyan durván összevert egy helyi férfit, hogy az néhány órával később belehalt sérüléseibe.

A dulakodás miatt az egyik szomszéd bejelentést tett, a helyszínre érkező egyenruhások azonnal szemlét tartottak az ingatlanban, ekkor találtak rá az áldozat holttestére.

Az udvaron ásták el.

Bár a férfi ellen országos elfogatóparancsot adtak ki, ez nem vezetett eredményre. A kegyetlen gyanúsítottnak nyoma veszett...

Ekkor merült fel a gyanú, hogy külföldre menekülhetett, ezért a rendőrök európai elfogatóparancsot adtak ki a román állampolgár ellen. Végül hazájában sikerült elkapni, július 29-én csattant kezén a bilincs.

Kihallgatása után kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását.  

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

NÍNÓ

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben