Létrehozva: 2016.09.10.

Kiderült az olasz titok: így maradhatsz karcsú, ha imádod a tésztát!

Meglepõ eredménnyel zárult egy komoly táplálkozástudományi kutatás. A lényege: nem tilos tésztát enni, csak néhány trükköt kell bevetni, hogy megmaradjon a karcsúság!

Szerző Fehér Elena

A szénhidrátoknak azóta van rossz hírük, amióta a fehérjedús diéták egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Azonban egy tanulmány megerősítette azt, amit az olaszok mindvégig tudtak:

a tészta valójában nem hizlal, sőt akár karcsú is maradhatsz, ha okosan eszed!

A vizsgálatban 2005 és 2010 között 14402 férfi és nő vett rész és 2011 és 2013 között további 8964. Mindkét csoport esetében az alanyok  testtömeg indexet (BMI) valamint a derék- és csípőméreteket elemezték a résztvevőkön.

Az eredmények azt mutatták, hogy mindkét csoportban a testtömeg index , a haskörfogat és derék-csípő arány is alacsonyabb volt azok körében, akik tésztát fogyasztottak. Természetesen volt egy kitétel: a kalóriabevitel nem haladhatta meg a napi ajánlott mértéket. 

A kutatók továbbá úgy vélik, hízás szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy milyen tésztából főzöd például a spagettit és természetesen az is fontos, hogy mivel tálalod. Licia Iacoviello táplálkozástudományi szakértő szerint az úgynevezett mediterrán étrend tészta mellett is egyensúlyt biztosít hosszú távon.

Vagyis ha paradicsomot, hagymát, fokhagymát és olívaolajat eszel a tésztához, és nem léped túl az ajánlott szénhidrátbevitelt, akkor nem fog rád rakódni plusz kiló.

A feltétek és a jól eltalált szószok ugyanis képesek ellensúlyozni a tészta hizlaló hatását, mégpedig azáltal, hogy lassítják a szénhidrátok felszívódását. Így akár egy tésztavacsoránál is elkerülhető lehet, hogy evés után kiugorjon a vércukorszint.

A másik, amire oda kell figyelni, az nem más, mint a tészta főzése. Ugyanis ha nem főzöd túl, akkor a tésztában lévő keményítő nem tud teljesen elbomlani, a nagyobb molekulák emésztése mindig hosszabb időbe telik. A túlfőtt tésztában az alkotók is szétesnek, az összetett szénhidrátokból egyszerű szénhidrátok keletkeznek és ebben formában gyorsabban megemelik a vér cukorszintjét. 

Érdemes tehát úgy enni a tésztát, ahogy az olaszok is teszik: al dente, mert így sokkal kíméletesebb!

S hogy az milyen is? A jól elkészített tészta már nem kemény, de nem is főtt szét.

 

Forrás: actitudfem.com

 

 

Szerző Fehér Elena

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő dolog derült ki Deutsch Anita és Kinizsi Ottó házasságáról – videó

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

DIÉTA

"64 éves vagyok, de évtizedekkel fiatalabbnak nézek ki!” - elárulta egyszerű trükkjét a nő

DIÉTA

3 kg mínusz egy hét alatt: csodát tesz a zellerdiéta

YESSS

Ez a bikini lesz a nyár legnagyobb divatja

YESSS

Zseniális melltartó trükk: hogy ez miért nem jutott eddig eszedbe?

YESSS

A fehér tornacipőnek lőttek, ez a lapos topánka lesz tavasszal a divat

YESSS

Fura farmer lesz a tavaszi divat, vigyázz vele!

YESSS

Csodaszép körmökkel várhatod a Valentin napot: itt az idei divat!

YESSS

Így hord az év divatszínét, őrület, mennyire fiatalít!