Létrehozva: 2016.08.04.

Kiderült az igazság Szabó Zsófi esküvőjéről!

A Story Extra mûsorvezetõje egyszer már elhalasztotta a lakodalmat.

Szabó Zsófi nem vár tovább, miután egyszer már elhalasztotta a nyárra tervezett esküvőjét. Párja, Zsolti karácsonykor, szerelmük háromszázadik napján kérte meg a Story Extra műsorvezetőjének kezét, attól kezdve pedig mindenki arra várt, mikor tűzik ki végre a lagzi dátumát.

Sokáig úgy tervezték, hogy idén nyáron kelnek egybe, ez azonban nem történt meg, mivel mindketten túl elfoglaltak voltak. A fiatalok egy korábbi interjú tanúsága szerint nem aggódnak, hiszen három hónap alatt sikerült beindítaniuk saját ruhamárkájukat, ezért érzik, néhány hét alatt le tudnák szervezni az esküvőt.

A Hot! magazin szerint viszont az elmúlt hetekben, Zsófi munkahelyi szabadságának köszönhetően sokkal több idejük lett, és elkezdték tervezni a részleteket.

"Mindketten azt szeretnék, hogy a szeretteik ne szenvedjenek hiányt semmiben, így rengeteg helyszínt megnéztek szerte az országban. Nem volt könnyű dolguk, de sikerrel jártak. Olyannyira, hogy Zsófi jóslata be is vált: már a nagy nap időpontját is kitűzték, így az előkészületek zömén túl vannak.

Ugyan nem nyári lesz a lagzi, de ősszel egybekelnek

- árulta el a Hot! magazinnak egy bennfentes. Sőt, Zsófi amolyan főpróbát is tarthatott néhány nappal ezelőtt, amikor legjobb barátnője férjhez ment.

Szerelmével, Zsoltival pedig együtt figyelhették meg, hogyan is zajlik az a nap, amelyben hamarosan nekik is részük lesz, ráadásul főszereplőként.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó