Létrehozva: 2016.07.12.

Kiderült: A köztévé műsorvezetőjének lányát drogozták be a Soundon

Óriási vihart kavart, hogy két eszméletlen lányt hagyott az öltözõjében a DVBBS két tagja. Az egyik áldozat édesanyja az ország közkedvelt tévése, aki most a nyilvánosság elé állt.

Két napja forrong az ország a DVBBS testvérpárja miatt. A kanadai lemezlovasokat azzal gyanúsítják, hogy két fiatal lányt az öltözőjükben bedrogoztak a Balaton Sound-os fellépésüket követően, majd elmenekültek a helyszínről, amikor a lányok eszméletüket vesztették.

Korábban felmerült, hogy az egyik áldozat egy neves magyar tévés gyereke, de ezidáig ez nem nyert bizonyosságot. Most viszont a Tények Extrában Bényi Ildikó felvállalta, hogy az ő tizennyolc éves lánya járt pórul, amiért elfogadta a sztárok invitálását.

"A lányomat annyira megviselte az egész esemény, hogy egyelőre egyáltalán nem szeretnénk nyilatkozni."

A nyomozóhatóságokkal folyamatos kapcsolatban állok, és mindenki biztosra veheti, hogy mindent el fogunk követni, hogy igazságot szolgáltassanak.

- mondta megtört hangon a Duna TV műsorvezetője, majd hozzátette, mindenkit arra kér, tartsák tiszteletben, hogy neki most a lánya felépülése a legfontosabb.

Ildikó ügyvédje jelenleg még külföldön tartózkodik, de amint hazatért, megteszik a szükséges jogi lépéseket, hiszen egy anya nem hagyhatja annyiban, ha a gyerekét lelki és testi sérelmek érik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot