Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.03.09.

Magyar kézibotrány: durva részletek derültek ki, a rendőrség is nyomoz

Biztonságiak támadtak rá a debreceni szurkolókra Kisvárdán. A mérkõzést biztosító rendezõk állítólag nyíregyháziak voltak.

A Debrecen női kézilabdacsapatának négy szurkolóját bántalmazták Kisvárdán, a két együttes pénteki bajnokiját követően, ezért a rendőrség vizsgálatot indított.

A 23-17-es vendéggyőzelemmel zárult találkozó után a DVSC honlapjának beszámolója szerint négy debreceni drukker orvosi ellátásra szorult, őket mentő vitte el a csarnokból.

„A mérkőzésen nem volt jele annak, hogy itt bármiféle balhé lesz aznap. A lefújás után örültünk a győzelemnek, lepacsiztunk a lányokkal, én pedig egyedül megindultam kifelé a csarnokból. A lépcső alján egy „Mi van b*zd meg, nem tudsz rendesen viselkedni?” kérdéssel odalépett hozzám a 01-es számmal ellátott rendező. Én visszakérdeztem, hogy mi a gond, erre ő halántékon ütött. Egyből elkezdett vérezni a fejem, szerencsére lábon maradtam, megtöröltem a fejem, és a további balhét megelőzendő kimentem a parkolóba”elevenítette fel a történteket a haon.hu megkeresésére Rácz Tibor, az eset egyik kárvallottja.

A többiek, amikor megtudták, mi történt, úgy döntöttek, megtudakolják a biztonságiaktól, hogy mégis miféle eljárás az, hogy indok nélkül ütnek meg szurkolót. A debreceniek szerint a „válasz” az volt, hogy a rendezők nagyjából egy méterről lefújtak mindenkit paprikaspray-vel, majd sietősen eltűntek a csarnokban.

„A fejemen keletkezett egy kétcentis seb, illetve bedagadt a szemem is. Voltak ott rendőrök, de valamiért nem léptek közbe, viszont utána, amit lehetett, segítettek: mentőt hívtak, és ügyeltek arra, hogy ne legyen újabb atrocitás. Ötünket kórházba szállítottak, majd az ellátás után feljelentést tettünk a helyi rendőrkapitányságon, ahol ismét korrekten viszonyultak hozzánk” – mondta el Tibor.

A drukkerek információi szerint a mérkőzést biztosító rendezők nyíregyháziak voltak, az pedig közismert, hogy szurkolói vonalon nem felhőtlen viszony a lokisták és a szabolcsiak között, talán ez válthatta ki az agressziót a rendezőből.

A Kisvárda a honlapján reagált a történtekre, amely során - mint írta - „vendégszurkolók kerültek összetűzésbe a biztonságiakkal”. Egyben el is határolódott az eseményektől, kiemelve, hogy a biztosítási és rendvédelmi feladatok nem az egyesület illetékessége alá tartoznak, hanem az általa megbízott, külsős biztonsági szolgálathoz.

„Egyúttal azt is cáfoljuk, hogy a hazai szurkolók kerültek volna összetűzésbe a debreceni tábor tagjaival, ilyenről szó sem volt. Úgy értesültünk, hogy a rendőrségi vizsgálat megkezdődött, magunk is kíváncsian várjuk annak eredményét” – áll a Kisvárda közleményében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csodagyőzelemmel avatta fel a hokiválogatott a csodás Alba Arénát - galéria

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

hirtv.hu

Vezércikk - Orbán Viktor: Húsz éve minden európai választást megnyertünk + videó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János