Létrehozva: 2019.03.06.

Kezdődik a hatodik Nagy-Szín-Pad!

Hatodik alkalommal indul a koncertezõ elõadók legrangosabb hazai versenye, a Nagy-Szín-Pad! A 2019-es mezõnyt a Follow the Flow, Koszi Janka, a New Level Empire, a Nomad, a Stolen Beat, a Useme, a USNK és a The Bluebay Foxes alkotja. A résztvevõk meghívást kapnak többek között a Szigetre, a VOLTra, a STRANDra, a MOL Nagyon Balaton eseményeire és a Campusra, a gyõztes pedig a fesztiválok nagyszínpadán koncertezhet. A Nagy-Szín-Pad! május 8-9-10-11-i elõdöntõinek, valamint a május 16-i döntõnek is az Akvárium Klub ad otthont, a koncerteket az M2 Petõfi TV élõben közvetíti.

EZ A NAGY-SZÍN-PAD!


 
A Nagy-Szín-Pad! kizárólag meghívásos alapon működik, a szervezők nem fogadnak el jelentkezést. Nem tehetségkutató, hanem tehetségMUTATÓ, amelyben olyan előadók és zenekarok vesznek részt, akik klubszinten már jelentős népszerűségre tettek szert. A rendezvénysorozat egyfajta katapultként is szolgálhat azok számára, akik eddigi karrierjük során már bizonyították a nagyszínpad-érettségüket, megalapozták a jövőjüket, csak a nagy áttörés lehetőségére várnak. A Nagy-Szín-Pad! hitelességét jól példázza, hogy eddigi éveiben olyan előadók és zenekarok szerepeltek benne, akik ma már arénákat töltenek meg, és a fesztiválok nagyszínpadán, főműsoridőben játszanak, elég csak a Halott Pénzre, a Margaret Island-re, a Honeybeastre, a Lóci Játszikra, vagy a tavalyi győztes Apey & the Pea-re gondolnunk.


 
„A mezőny idén is hihetetlenül színes és erős. A résztvevők között akad lenyűgözően tehetséges énekesnő, tehetségkutató győztes rapcsapat, hatalmas és lojális rajongótáborral rendelkező együttes, a YouTube-on nézettségi rekordokat döntögető trió, és évek óta élmezőnyben dolgozó rockzenekar is. Bárki nyerjen is idén, egy biztos: ők már mindannyian győztesek, és fényes karrier előtt állnak."

– avat be a részletekbe Lobenwein Norbert, a Nagy-Szín-Pad! alapítója.
 
Száznál is több koncertszervezőtől, producertől, újságírótól, zenei szerkesztőtől érkeznek ajánlások azokról a zenekarokról és előadókról, akik önerőből jutottak el telt házas klubkoncertekig, vagy éppen rádióban és YouTube-on népszerű dalokig. Közülük választja ki egy nagy létszámú kör azt a nyolc előadót, akiket meghívnak a versenyre.

 


 
„A Nagy-Szín-Pad! elődöntői és döntője teljes koncertekből áll, így akár egy négy plusz egy napos fesztiválnak is tekinthető, amelynek kulisszái mögé a tévénézők is betekintést nyerhetnek. Különös figyelmet fordítunk arra, hogy a résztvevőknek a lehető legprofesszionálisabb lehetőséget nyújtsuk a nagyobb közönség előtti bemutatkozásra, és idén számos újítást bevezetve még nagyobb hangsúlyt fektetünk a látványelemekre." 

– mondta el az alapító. Hozzátette: a már említett fesztiválfelkérések mellett rengeteg értékes díjjal is gazdagodnak majd a legjobb Nagy-Szín-Pad!-osok.


Ahogy az elmúlt 5 évben, úgy idén is az Akvárium Klub ad otthont a Nagy-Szín-Pad! elődöntőinek és döntőjének is. Ezen az öt napon fesztiválhangulat várja az ide látogató rajongókat, akik a megváltott jegyeikkel máris leadhatják a voksaikat kedvenceikre.

Élőben a Petőfin!
A Nagy-Szín-Pad!-ot 2014-ben indította el a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió, és azóta is együtt gondozzák. „A Nagy-Szín-Pad! már évek óta azt jelzi nekünk a Petőfi Rádióban, hogy visszavonhatatlanul itt a tavasz. Idén is nagyon várjuk, hogy a fesztiválszezon első fecskéjével, a VOLT Produkcióval közösen szervezett buli elinduljon. A 2019-es fellépőket elnézve biztosra vehető, hogy az idei évben is zenei csemegéktől hemzsegő estéket izgulhatunk majd végig május elején a helyszínen, az Akváriumban és a Petőfi TV-ben is” – mondta Tiszttartó Titusz, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója. „Büszkék vagyunk rá, hogy az idei Nagy-Szín-Pad! is az M2 Petőfi tv-n látható. A könnyűzenének szüksége van az ilyen jellegű kezdeményezésekre, melyek keretében az előadóknak lehetőségük van egy országos lefedettségű televízióban meg- és bemutatni magukat. A 2019-es mezőnyt elnézve a verseny idén is biztosan tartogat meglepetéseket, kíváncsian várjuk a crew és a nézők által felállított végeredményt!” – fogalmazott Medvegy Anikó, az M2 Petőfi TV csatornaigazgatója.



Nagy-Szín-Pad! 2019 elődöntők május 8-9-10-11-én, döntő május 16-án az M2 esti műsorsávjában 21:05-kor.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

mindmegette.hu

Ha ilyen gyógyszert vettél, nehogy beszedd, azonnal vidd vissza!

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot