Létrehozva: 2016.08.26.

Kevés gyerek, magas fizetés! Ide jelentkezz tanárnak!

Tanárt keresnek a világ legelhagyatottabb szigetére. Az állásra a világ bármely pontjáról lehet jelentkezni. Összesen hét gyereket kellene oktatni a Muck-szigeten.

Szerző Ripost

A Skóciához tartozó Small-szigetcsoport legkisebb szigetén nincsenek üzletek és az ott élők télen teljesen el vannak vágva a külvilágtól. A 24 órás áramszolgáltatást is csak három éve vezették be. A lakosok száma 30, a legtöbben a kikötő, Port Mor közelében élnek.

A helyiek azután hirdették meg globálisan a tanári állást a közösségi hálón, hogy az előző hat tanító mind felmondott, mert kikészült az elszigeteltségtől. A legutóbbi is csak két és fél évig bírta. 

Nagyon szerencsés voltam, de családi okok miatt sajnos távoznunk kell

- mondta Julia Baker, aki szerint amúgy csodálatos a hely és jó ott élni. 

A következő tanárt és családját háromszobás lakás és gyönyörű kilátás várja az iskola fölött. Azt is elvárják a leendő tanártól, hogy tudjon alkalmazkodni. Ugyanis a szigeten nincs bolt és néha el vannak vágva a külvilágtól. 

Az új tanár évi 22 500 és 35 800 fontra, vagyis mintegy 7,9-12, 5 millió forint közötti fizetésre számíthat. 

A most távozó tanár elődje néhány órával az érkezését követően közölte, hogy mégsem kell neki az állás, és másnap már el is ment. A Muck sziget valóban parányi: 2,5 mérföld hosszú és két mérföld széles. 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre