Létrehozva: 2019.02.09.

Dráma a tárgyaláson: fordulat a magyar kettős gyilkosság ügyében

Tamás azóta elõzetes letartóztatásban várt sorsa alakulására kegyetlen tette után, ám ami történt a tárgyaláson, arra egyáltalán nem számított!

Megdöbbentő dolog történt a mendei kettős gyilkossággal kapcsolatos tárgyaláson, február 8-án!

A 24 éves Cs. Tamás rabláncon, magába zuhanva érkezett a sorsdöntő tárgyalásra, a férfira életfogytiglani börtönbüntetést kért az ügyészség szörnyű tette miatt. Ehelyett azonban egészen más történt, a férfit felmentették - írta meg a Bors.

A vád szerint Tamás 2015 októberében be­osont egy idős nyugdíjas házaspár, H. István és Erzsike házába, ahol először a férjjel, majd az asszonnyal is végzett, mindkettőjüket kegyetlenül összeverte és leszúrta. Társa, T. Csaba addig kint őrködött. Hónapokkal később, egy tanúvallomás alapján kapták el a párost, Tamás azóta előzetes letartóztatásban várt sorsa alakulására.

Tegnap a Budapest Környéki Törvényszéken az utolsó szó jogán mindkét férfi ártatlanságát hangoztatta, a feleségével érkező Csaba a szünetben a lapnak azt mondta, számít a felmentésre. Igaza lett, a bíró mindkettejüket felmentette!

"Elképesztően boldog vagyok, szinte el sem hiszem, az egekben van a vérnyomásom. Azonnal hívom édesapám és a húgom, aztán hozzájuk megyek" – nyilatkozta Tamás, majd úgy, ahogy volt, kabát nélkül sietett el a bíróságról. Azt még hozzátette: jogi lépéseket tervez az őt gyanúba keverő tanúk ellen.

Az ítélet nem jogerős, így Cs. Tamás és T. Csaba még nem lélegezhet fel végleg, következik a másodfok.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt