Létrehozva: 2018.03.27.

Két fiatal állítja: "Verőemberek fojtogattak a szórakozóhelyen"

Egy ismert budapesti szórakozóhelyen támadtak rá állításuk szerint két fiatalra a kidobóemberek: fojtogatták és ököllel ütlegelték õket.

S. Henrietta és párja, Attila egy budapesti szórakozóhelyen akart kikapcsolódni, ám, mint mondják, a hely kidobóemberei ok nélkül kiszedték őket a tömegből és percekig verték őket.

- A torkunknál fogva egy lépcsőfordulóba húztak. Attilát négyen vitték, engem pedig ketten. Végig kellett néznem, hogy a páromat ütik, mint egy liszteszsákot!

 

Aztán a kijárathoz lökdöstek, az egyik azt kiabálta: örüljek, hogy nem erőszakoltak meg – meséli feldúltan Henrietta a %Ripost%-nak. – A sarkon álló rendőrök azt mondták, ez nem az első ilyen eset.

De ha nincs kamerafelvétel, nem a rendőr szeme láttára történik mindez, nem súlyosak a sérülések és egy szemtanú sem akar beszélni, akkor nincs bizonyíték – tette hozzá. A két fiatal nem sérült meg komolyan, de megdöbbentette őket az eset.

 

- A Készenléti Rendőrség járőrei meghallgatták a hozzájuk forduló – és bántalmazásukról beszámoló – két személyt, akiken sérülést nem láttak. Később a rendőrök felajánlották nekik, hogy orvost hívnak, de nem volt rá szükségük. De az érintettek jegyzőkönyvet kértek a bejelentésükről, ezért a járőrök jogi tájékoztatást adtak nekik, majd útba igazították őket a VIII. kerületi rendőrkapitányságra. A rendőrök ezt követően adatgyűjtést végeztek a szórakozóhelyen – közölte lapunkkal az Országos Rendőr-főkapitányság.

Megkerestük a hely tulajdonosát, aki kérte, hogy a neve ne szerepeljen a cikkben, de elmondta:

- Ha tényleg történik egy ilyen eset a klubban, arról én is szeretnék azonnal tudni, hiszen nekem is az az érdekem, hogy a vendégeim kulturált környezetben szórakozhassanak. Egyelőre nekem ezt az esetet senki sem jelezte. A biztonsági szolgálattal jó viszonyt ápolunk, nem gondolom, hogy fojtogatás vagy más inzultus történhetett. Ha tényleg megesik egy ilyen eset, azonnal el kell bocsátanom azt a biztonsági embert. Legközelebb javaslom, hogy ott a helyszínen tegyenek panaszt, és azonnal utánajárunk a történteknek – mondta.

Az érintett szórakozóhely, a Corvin Club kidobóembereiről sok hasonló történet kering az interneten, a facebookos értékelések egy része is épp a biztonsági emberek miatt 1-es.

Az ilyen esetek, ha tényleg megtörténtek, utólag nagyon nehezen igazolhatók, ezért ha bárkit megvernek egy szórakozóhelyen, keressen szemtanúkat, és rögtön hívja ki a rendőröket!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében