Létrehozva: 2017.05.21.

Még idén eltűnik a készpénz?

A modern fizetési megoldások mellett a készpénznek leáldozott - ideje búcsút intenünk neki?

Egyre kevesebben tartunk készpénzt a tárcánkban, a fizetések többségét már bankkártyákkal bonyolítjuk le – ennek pedig lassan az lesz az eredménye, hogy a pénz fizikai formájában el is tűnik a piacról. A Bank of America tanulmánya szerint ez a fejlett országokban akár már az idei évben bekövetkezhet.

 

Az észak-karolinai bázisú cég egy lakossági felmérés során azt állapította meg, hogy az emberek nagy többsége szerint a 10 évnél fiatalabb gyerekek már sosem fognak készpénzzel fizetni. De akár a csekkírás és a hitelkártyás fizetés is eltűnhet, mire ez a generáció felnő. Néhány szakértő szerint azonban elképzelhetetlen egy olyan világ, amiben nem létezik a készpénz – a fizetőeszköz halálát már számtalanszor megjósolták, mégis tartja még magát.

A várakozások szerint a papírpénz kikopásával együtt nő a virtuális, személyek közötti fizetések mennyisége, elsősorban a PayPalos fizetések törnek előre: ebben az esetben a számlát kapcsolják össze egy PayPal-fiókkal, és minden kifizetést egy kód beírásával lebonyolíthatnak a tulajdonosok.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Özönvíz csapott le Dubajra: százmilliós autókat, repülőgépeket, luxusüzleteket mosott el a víz - drámai videók

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Mi legyen az ebéd hétvégén? 13 tuti recept, amiért rajong majd a család

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-