Létrehozva: 2017.01.26.

Kész a 427-es út felújítása, kamionmentessé vált Berettyóújfalu

A Hódút Kft. és a KE-VÍZ 21 Zrt. alkotta HK Konzorcium elvégezte a 427-es másodrendû fõút felújítását a komplex útfelújítási program keretében.

Szerző Kiss Tamás

A 2,7 kilométeres szakasz átadásán elhangzott, hogy a városhoz közeli ártándi határátkelőt – ahol évente mintegy 300 ezer kamion halad át – a 427-es úton tudják elérni úgy a kamionok, hogy nem hajtanak be a városba. Ez az útszakasz azonban korábban olyan rossz minőségű volt, hogy még a tehergépjárművek vezetői sem szívesen vették igénybe, a kamionforgalmat a városnak kellett elszenvednie.

Ezért a 367 millió forintból felújított 427-es út a város lakóinak életminőségét jelentősen javítja, fellélegezhetnek, hiszen megszabadulnak a Románia felé vagy a Romániából közlekedő kamionoktól.

Közölték, hogy kétezer köbméter aszfaltot használtak fel a munkához. Azért ilyen sokat, mert a felújítás alatt kiderült: a nehéz tehergépjárművek miatt az útalap is megrongálódott.

A komplex útfelújítási program keretében Hajdú-Bihar megyében idén 3,3 milliárd forintból mintegy 24 kilométernyi útszakaszt újítottak fel. Jövőre az útfelújítási programra hazai forrásból 100 milliárd forintot szánnak, és ebből a pénzből 850 kilométer út újulhat meg. A tervek szerint a korábbinál több jut majd alacsonyabb rendű utak felújítására is.  A program részeként jövőre Hajdú-Biharban 4 és fél milliárd forintból 35 kilométer út újulhat meg.

Szerző Kiss Tamás

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!