Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.03.23.

Késsel támadt a héberül beszélő utasára a muszlim taxis

Az eset Párizsban történt, ahol a taxisok nagy része valamelyik észak-afrikai országból származik. A hátborzongató történetrõl az egyik izraeli televíziós csatorna is beszámolt.

Párizsban veszélyes taxiba ülni! – vezeti fel cikkét a Dreuz.info,
annak alapján, amit a szerző az egyik izraeli televízióban látott.

Az történt, hogy Ronen Ederi Miamiból érkezett Párizsba, hogy meglátogassa a testvérét. Beült egy taxiba, majd telefonálni kezdett. A beszélgetések egy részét héberül folytatta, majd megkérte az arab
sofőrt, hogy egy kicsit halkítsa le a zenét, mert az zavarja a telefonálásban.

Ám a taxi vezetője így vágott vissza neki:

– Ki vagy te, és kihez mégy? Te nem itt élsz , neked itt nincsenek jogaid, ez az autó pedig az enyém, nem a tiéd. Majd megmutatom neked, hogy mi, muszlimok mit csinálunk az olyan emberekkel, mint te – ordítozott, majd azzal fenyegette meg a férfit, hogy elvágja a torkát.

Ilyen hangulatban érkeztek meg ahhoz az utcához, ahol a testvére lakott. A sofőr rámutatott az utcatáblára, majd így szólt:  -Itt vagyunk, de most nem teszlek ki, hanem magammal viszlek!

Ebben a pillanatban megrémültem – mesélte utóbb a zsidó férfi. “Kinyitottam a taxi ajtaját, és félig már kinn voltam, amikor a sofőr gázt adott és egy nála lévő késsel elkezdett felém hadonászni. Kiugrottam a kocsiból, miközben kificamodott a bokám. Így sántikáltam el a testvérem lakásáig... Másnap mindketten elmentünk a rendőrségre és feljelentettem a sofőrt. A rendőrök pedig azt kérték, hogy ne hagyjam el Párizst amíg a vizsgálat tart.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány