Létrehozva: 2018.03.19.

Képtelen doktori címet szerezni, angolul, sőt semmilyen idegen nyelven sem beszél az MSZP Karácsonya

Hiába próbálkozott többször is, hogy doktori címe legyen, mindig belebukott Karácsony Gergely a szocialisták messzi távolból importált miniszterelnök-jelöltje. Ráadásul nagyon ideges lesz, ha ezekrõl a dolgokról kérdezik.

Elsőként a Figyelő írta ezt meg róla. Karácsony nem cáfolta a lap értesüléseit, nem kért helyreigazítást, helyette inkább burkoltan fenyegetőzni kezdett. A Figyelő kiderítette, hogy az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje nem beszél semmilyen idegen nyelvet és a doktori iskolát sem fejezte be.

De a lap talált még néhány figyelemre méltó részletet Karácsonyról:

- Nyírtassról származik, ahova azóta nem jár vissza, csak ha kampányfilmet forgat


- évekig tanított a Budapesti Corvinus Egyetemen, bár semmilyen idegen nyelven nem beszél


- a BCE doktori iskolájából is eltanácsolták


- ezután az ELTE-n próbálkozott, de itt sem sikerült doktori címet szereznie


- részese volt annak a botránynak, amikor 2005-ben Hódmezővásárhelyen irányított kérdéseket tettek fel a lakosságnak közvélemény-kutatás címén


- 21 és fél millióért dolgozott Gyurcsánynak, de dolgozott Demszky Gábornak és Horn Gábornak is


- volt már LMP-s, majd szakadár, de alapító tagja volt a Párbeszéd Magyarországért nevű pártnak is, ami azóta csak Párbeszéd, aztán végül belerohant a szocialisták ölelő karjaiba

 

Hogy miért nem sikerült soha ledoktorálnia?

Õ így magyarázta:
„2007-ben nyertem felvételt az ELTE Politikatudományi Doktori Iskolájába és két évvel később én már belesodródtam, vagy belecsöppentem, vagy belekerültem a politika élvonalába és megérthetik, hogy nem fejeztem be a doktorimat.”

Azt az apró részletet azonban elfelejtette megjegyezni, hogy előtte 2000-től a Budapesti Corvinus Egyetem doktori iskolájának volt a hallgatója. Egészen 2003 szeptember elsejéig, amikor eltanácsolták.

A jogviszony megszűnésének oka: a képzési kötelezettségek nem teljesítése. Csak ez után jelentkezett 2007-ben az ELTE doktori iskolájába, azonban ezt sem sikerült befejeznie...

És mint a Figyelő kiderítette, tehát egyetlen idegen nyelven sem beszél vagyis ma már diplomát sem kaphatna...

Homályos fenyegetőzés

A Figyelőnek a cikk megjelenése után Karácsony végül csak egy homályos, zavart, burkolt fenyegetőzést küldött:

„Nagyrészt ugye én azt az elvet követem, amit Churchill mondott, hogy én sokszor visszanyelem a szavaimat és ez egy nagyon egészséges étrend. Úgyhogy én is úgy vagyok vele, hogy majd április 9-én lehet, hogy néhány dolgot elmesélek, de addig ez nem érdekes."

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-