Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.12.21.

Kényszerhelyzetet rendeltek el Ferihegyen, tűzoltókat riasztottak

Egy Bécsbõl induló repülõ került bajba, ezért kényszerleszállást hajtott végre a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtéren.

Műszaki meghibásodás miatt a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren hajtott végre kényszerleszállást a Turkish Airlines Bécs – Isztambul járatát teljesítő Airbus A321-es - írja az Airportal.

A repülőgépen közvetlenül a bécsi Schwechat repülőtérről való felszállást követően jelentkeztek műszaki problémák, úgy tudni, hogy a fékszárny hibásodott meg.

Az A321-es több várakozó kört lerepült a bécsi repülőtértől délre, majd azt követően a Fertő-tó térségében is. A személyzet ezután döntött arról, hogy Budapesten szakítja meg útját.

A repülőgép személyzete elsőbbséget kért. A budapesti repülőtéren kényszerhelyzetet rendeltek el, a Repülőtéri Hivatásos Tűzoltóság egységei a futópálya mellé vonulva várták a repülőgépet.

A repülőgép végül biztonságosan leszállt a budapesti repülőtéren. A tűzoltó-egységek a futópálya mellett átvizsgálták, majd a számára kijelölt állóhelyre kísérték.

A személyzet vélhetően azért választotta Ferihegyet a leszállásra, mert Budapesten a pillanatnyi időjárási viszonyok kedvezőbbek voltak, mint a bécsi reptéren.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-