Létrehozva: 2018.02.26.

Újabb kényszerleszállás Ferihegyen, súlyos probléma lépett fel

Megint egy Szófiából induló repülõ került bajba. Az eredeti úticél Olaszország volt.

A reggel történt kényszerleszállás után a Wizz Air egy másik Szófiából induló járata is Budapesten landolt technikai okok miatt. A Szófia – Bergamo járatot teljesítő Airbus A321-es repülőgép személyzete a felszállást követően nem sokkal sürgősségi helyzetet jelentettek. Ugyanaz történt, mint az első esetben: a pilóták műszerei egymástól eltérő adatokat mutattak. Reggel a sebességmérők, most pedig a magasságmérők hibásodtak meg.

A repülőgép a szófiai repülőtér körzetében több mint fél órán át körözött, majd a személyzet a budapesti kitérő mellett döntött. A repülőgép 14 óra előtt néhány perccel biztonságosan leszállt a budapesti repülőtéren.

Szófiában erős hóesés van a repülőtér környezetében. Feltehetően mindkét esetnél közrejátszhatott az időjárás a hibák kialakulásában, de előfordulhat az is, hogy a felszállás előtt a repülőgépekre permetezett, a nyomásmérő műszerekbe bekerült jégtelenítő folyadék okozta a problémát - írja az Airportal.

Az Air France 447-es járata 2009-ben Brazíliából Párizsba tartott, hasonló meghibásodás miatt zuhant le 228 emberrel a fedélzetén. Akkor automatikus üzenetek érkeztek a gép egyes műszereit érintő sorozatos technikai meghibásodásokról. A hibaüzenetek a sbességmérő meghibásodása miatt érkeztek. Az áldozatok között négy magyar is volt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-