Létrehozva: 2016.02.29.

Kelemen Anna reagált a szexmunkával kapcsolatos vádakra!

A szõke kebelcsoda igazi provokatív személyiség, aki egy pillanatig sem tûri, hogy hazugságokat terjesszenek róla. Nagyon fel talált háborodni a róla megjelent híreken.

Számos magyar celebhölgy keveredett már szexbotrányba az utóbbi időben, hiszen több erotikus tartalmú oldal is visszaélt a fotóikkal. Legújabban Kelemen Anna képei tűntek fel egy szexpartner-keresőn. Õ azonban azt állítja, ma már lezárta élete vad szakaszát, és ha éppenséggel nem így lenne, akkor most  vállalná a dolgot, ahogy korábban is tette.

Ezért a Facebookon egy elég dühös posztban cáfolta az egyik napilap által terjesztett hírt, miszerint tízezrekért kínálja a magát.

Picit felidegesítettem magam a  megjelent híreken, miszerint árulom a testem újra, sanyarú sorsom lett és nem tudom még miket találnak ki! Helyreigazítanék első körben itt és most! A tisztelt újságírónak fogalma sincs arról, hogyan élek, mit csinálok, úgyhogy nagyon komolyan lebuktam most aztán tényleg. Pont rólam írni ilyet!

"Soha nem titkoltam semmit, mert egyszerűen nem érdekelt mások véleménye, úgyhogy ha bármikor szexelnék, nyilván gond nélkül vállalnám a dolgot bárhol! Most azonban nem erről van szó, meghazudtoltak. Az úgy nincs lezárva" - háborgott Annácska, akinek ingerültségéből kiindulva elképzelhető, hogy jogi útra tereli majd a dolgot. Ha azzal már nem, akkor talán inkább így akar majd pénzt keresni...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai Dominik Curtisszel töltötte az éjszakát

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

magyarnemzet.hu

Viszonya lehetett a játékosával, menesztették az angol klub edzőjét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt