Létrehozva: 2018.10.07.

Kegyetlen gyilkosságra ébredtek a lakók, fej nélkül találták meg a testet

A 12 éves orosz elkövetõ és társa meg is becstelenítette az áldozatot.

Eljárás indult Oroszországban egy 22 éves férfi és egy 12 éves gyerek ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megölték szállásadójukat és a testét megbecstelenítették.

A hatóságok egy holttestet találtak a leningrádi területen lévő kirovi régióban, az áldozat fejét és karjait levágták - írja az ibtimes.com. Az áldozat fejét később otthonában, a sütőben találták meg egy serpenyő mellett. A férfi szíve táján is találtak vágásokat, innen emberi húst távolítottak el az elkövetők. A holttest mellett egy fejsze volt.

A rendőrség még aznap letartóztatta a 22 éves Arkagyij Zverevet és a vele tartózkodó, 12 éves Valeriát Novinkában. A szomszédok szerint ők laktak az áldozat házában, és gyakran hallották, hogy veszekednek szállásadójukkal.

A gyanúsítottak beismerték a gyilkosságot, és elmondták azt is, megpróbálták megsütni az áldozat húsát. Vallomásaik viszont ellentmondanak egymásnak: Valeria azt állította, hogy egy boltban vett egy kést, és azzal szúrta meg szállásadóját, és a barátja, a felnőtt Zverev volt az, aki levágta a férfi fejét és karjait egy fejszével. Hozzátette, az áldozat mellkasáról levágott húst és az agyát megsütötték. A kislány vallomásában azt mondta, azért csinálták, „mert éhesek voltak”. A hús ízlett neki, de az agyat túl édesnek találta.

Zverev azt mondta, néhány nappal korábban egy havi lakbért fizettek, de a férfi kedden még több pénzt követelt. Összevesztek, és a gyanúsított állítása szerint Valeria kérte arra, ölje meg a férfit. Az ő vallomása szerint ekkor felkapott egy kést, amivel többször nyakon szúrta. Aztán közösen levágták a fejét egy késsel, és berakták az agyát a serpenyőbe.

Valeria egyébként hónapokkal ezelőtt tűnt el a bűncselekmény helyszínétől több mint kétezer kilométerre lévő Szocsiból. A férfi és a gyerek vallomása szerint „szeretők” voltak, ami azt jelenti, Zverevnek kiskorú elleni szexuális erőszak miatt is felelnie kell majd. A tettesek őrizetben maradnak, ügyükön nyomozók és kriminológusok csoportja dolgozik.

 
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl