Létrehozva: 2016.11.30.

Kegyetlen bosszú: borzalmas migránsözön árasztja el Európát

Recep Tayyip Erdogan állítólag besokallt: ha Törökországot leckézteti az EU, akkor migránshadak indulnak Európába!

Naponta 3000 migránsez várna Görögországra, és ezáltal Európára is, ha Törökország megvalósítja állítólagos titkos tervét. Ettől pedig nem állnak messze: a partokon már motorcsónakok és kishajók ezrei gyülekeznek…

 

Erdogan elnök ugyanis azzal fenyegetőzik, hogy megnyitja az ország határait, amennyiben az EU továbbra is blokkolja a török csatlakozásról szóló tárgyalások folytatását.

„Ha ez így megy tovább, a határok megnyílnak. Sem rám, sem a népemre nem hatnak a fenyegetések”

- jelentette ki Erdogan.

A márciusban megkötött megállapodás alapján minden, Görögországba tengeren érkező migránst visszaszállítanak Törökországba, cserébe az EU befogad egy-egy menekültet, akik jelenleg a török táborokban élnek. Emellett Törökország jelentős pénzügyi támogatást kap, a török állampolgárok vízummentességet nyernek, valamint Brüsszel felgyorsítja a csatlakozási tárgyalásokat.

 

A görög lapok szerint azonban mostanra Törökország feladta a reményt, és akár pár héten belül elszabadulhat a pokol, ha nem akadályozzák meg tovább a migránsok Európába utazását.

„Senki sem becsülheti le Erdogant. Ezek a tervek és fenyegetések kétségbe ejtik a görög vezetőket”

- mondta egy görög hírszerzési szakértő.

Õ és társai attól tartanak, hogy a pénzügyileg  megrendült Görögország nem bírna sokáig kitartani ekkora nyomás alattakár háború  is lehet a migránsözön vége.

Görögország táboraiban 60 ezer migráns rekedt, miután a balkáni útvonal mentén fekvő országok lezárták a határaikat. A túlzsúfolt táborokban gyakran törnek ki zavargások, sokan sátrakat gyújtanak fel tiltakozásuk jeléül, de szélsőjobboldali aktivisták is támadtak már a táborokban élő migránsokra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút