Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.10.30.

Akár maradandó agykárosodást is szenvedhet a TV2 sztárjának édesanyja

Az énekes úgy érzi, túl vannak a legnehezebb idõszakon, ezért most már bizakodóbb, mint néhány hete.

Szerző Ripost

Jó hírünk van! Egyre jobban érzi magát Kefir édesanyja, így az énekes egy kicsit fellélegezhetett! Az asszony két hónappal ezelőtt, a siófoki könyvtár tizenöt méter magas márványlépcsőjén csúszott meg, az esés következtében koponyarepedést szenvedett, az agyának pedig mindkét oldala bevérzett.

A helyzethez képest gyorsan javul az állapota, de nincs teljesen jól.

Most sokkal bizakodóbb vagyok, mint néhány héttel ezelőtt. Akkor nagyon el voltam keseredve, mert nem láttam a kiutat” – árulta el a %RIPOST%-nak Kefir.

Az énekes elmondta, azt még most sem tudják biztosan, hogy az édesanyja maradandó károsodást szenvedett-e, de az egész család azért drukkol, hogy jobban legyen. Ráadásul rettenetesen nehéz volt megélnie azt, hogy az, akit a világon a legjobban szeret, egy ideig fel sem ismerte őt.

„Most az agyának ép részei próbálják átvenni a károsodott részek szerepét.

Az első két hétben, amikor intenzív osztályon volt, az édesanyám nem ismerte meg a családot sem.

Ez borzasztóan nehéz volt, főleg, mivel egybeesett a Sztárban sztár első adásával. A színpadon, a fellépéseken mosolyognom kellett, miközben rettenetesen éreztem magamat.”

A rettegéssel teli időszaknak viszont úgy tűnik, vége van. Kefir édesanyja már otthon lábadozik, a rajongók pedig ismét boldognak és kiegyensúlyozottnak láthatják a kedvencüket.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom