Létrehozva: 2018.01.05.

Botrányos dolgot tett a kecskeméti tanárnő: több diák is érintett

Több mint száz iskolás gyereket és családjukat károsította meg azzal, hogy utazást hirdetett, de csak a pénzt szedte be.

A 48 éves kecskeméti tanárnő az iskola tanulóinak 2016 tavaszán franciaországi utazást hirdetett, a kirándulás 45 ezer forintos részvételi díját beszedte, valójában azonban semmit sem szervezett.

Az utazásra 213-an jelentkeztek, akik a pénzt a vádlott munkahelyén készpénzben fizették ki vagy átutalták. A nő indulás előtt egy nappal, 2016. október 30-án e-mailben lemondta az utazást azzal a valótlan indokkal, hogy öt jelentkező adatlapját nem kapta meg, így a diákcsoport-kedvezményt nem tudja érvényesíteni. Valójában azonban nem szervezett semmit.

A kirándulás lemondása után kérték, hogy igazolja állításait, de ő hamis bizonylatot mutatott be. A vádlott 136 diáktól összesen 9.171. 000 forintot vett át, melyet két sértett kivételével nem térített meg.

Az ügyészség a szabadlábon lévő vádlottat többrendbeli, üzletszerűen elkövetett csalással vádolja és börtönbüntetést kért ellene. A büntetlen előéletű vádlott ügyében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni - írja az ügyészség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zalatnay Sarolta Magyar Péternek üzent: Tisztelje jobban az édesanyákat!

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

ripost.hu

Most kaptuk: rendőr áll a főúton, tömegkarambol történt

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Irán egyértelművé akarta tenni, hogy vele ezt nem lehet megcsinálni + videó

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Csak egy kiflit akart a NAV, a koszovói pékek a hátsó ajtón át menekültek

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-