Létrehozva: 2017.02.11.

Katinka mosolyog, mert meglepte az úszók elnöke

Olyan dolog történt Kecskeméten, amire még az Iron Lady sem számított. A háromszoros olimpiai bajnok szerint ennél jobb ünnepet ki sem lehet találni.

Kecskeméten Hosszú Katinka is részt vesz az Univer24, Az Úszás ünnepe rendezvényen. Az esemény keretein belül 2500 úszó fog egy napon keresztül váltóban úszni, és maga az Iron Lady kezdte a sort egy 200 méteres vegyessel.

A megnyitón ott volt dr. Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség új elnöke is, akinek sikerült meglepnie Hosszú Katinkát. A MÚSZ vezetője ugyanis átnyújtotta a a FINA hivatalos diplomáját a riói olimpián 400 vegyesen úszott, 4:26.36 perces világrekordjáról.

Mindez óriási meglepetés volt az Iron Lady számára, aki jó véleménnyel volt a rendezvényről.

Nem is tudok jobb ünnepet kitalálni, mint hogy egész nap ússzunk

– mondta Katinka.

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere azt is elmondta, hogy a 24 órás úszást régebben Hosszú Katinkával közösen álmodták meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt