Létrehozva: 2017.11.21.

Kassai csalódott, ezért marad le a vébéről

Két éve még nyitómeccset vezetett az Európa-bajnokságon, jövõre már nem jut neki szerep.

Szomorúan, de tudomásul vette Kassai Viktor, hogy lemarad a jövő évi, oroszországi világbajnokságról. A magyar focibíró a Nemzeti Sportnak beszélt arról, hogyan fogadta a döntést.

"Nyilván nem örömteli helyzet a mostani. Ebben a korántsem könnyű pillanatban sem szeretném elmulasztani, hogy megköszönjem asszisztenseim, játékvezető kollégáim és az MLSZ játékvezetői bizottságának a segítségét"

– nyilatkozta a lapnak a bíró, aki 2010-ben még világbajnoki elődöntőt vezetett, négy évvel később azonban lemaradt a tornáról.

Kassai teljesítményével az utóbbi időben többször volt probléma. Tavaly ősszel a Vasas-Ferencváros bajnoki után a zöld-fehérek három angyalföldi tizenegyes miatt dühöngtek. Idén tavasszal a Bayern München szó szerint Kassait tette felelőssé a Real Madrid elleni BL-kiesés után.

Kassai szerint ugyanakkor más oka van a mellőzésnek.

"Szerintem az európai játékvezetés a legmagasabb szintű a világon, rengeteg olyan kvalitású bíró van, aki a legélesebb vébémeccset is le tudja vezetni. Azonban a világbajnokságokra minden földrész limitált számban küld bírót, így sok minőségi játékvezető kimaradt a szűkítésnél. Tudomásul kell venni, hogy óriási a harc az európai helyekért, és a játékvezetésben nincsenek bérelt helyek a világeseményen."

A teljes interjút ITT olvashatod el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló