Létrehozva: 2018.08.01.

Megszólalt Kásás Tamás, ezt üzeni az utódoknak a pólólegenda

A háromszoros olimpiai bajnok szerint mindenkinek nyitottnak kell lennie az újításokra.

Még mindig nem tért magához a magyar vízilabda attól a gyomrostól, amit az Európa-bajnokságon kapott: a férfi pólósok vesszőfutása és 8. helye mindenkit sokkolt. A %RIPOST% a 2000-es évek elején sikert sikerre halmozó aranygeneráció tagjaival kereste a választ arra, mi vezetheti vissza a csapatot a legjobbak közé.

A magyar férfiválogatott szombaton története második legrosszabb Eb-szereplésével zárt: az 1989-es bonni kilencedik hely kivételével mostanáig ötödiknél egyszer sem végzett rosszabb helyen. Märcz Tamás csapata csak kétszer tudott nyerni Barcelonában, sokan meg is kongatták a vészharangokat.

A szurkolók is inkább a régi klasszisokra kíváncsiak, ezt bizonyítja az is, hogy az olimpiai bajnokokból álló Millenium Masters keddi, világválogatott elleni gálameccsének (5-5) valamennyi, 5200 jegyét pillanatok alatt elkapkodták. A régi nagy sztárok viszont azt szeretnék, hogy a jövőben a mostani fiatalok kerüljenek előtérbe a sikereikkel.

Senki sem vak, nyilvánvaló, hogy egy nyolcadik hely nem méltó a magyar vízilabdához. A játékosoknak saját maguknak egyenként tükörbe kell nézniük, és meg kell találniuk a választ arra, hogy miben lehetnek jobbak.

"Aztán nyilván a rendszernek is önkritikát kell gyakorolnia. Meg kell találni a hibákat, és ki kell javítani azokat, ennyire egyszerű a dolog. Mi is kaptunk pofonokat, és azok általában jól sültek el, mindig tudtunk tanulni a hibákból. Fontos az alázat is, mindenkinek nyitottnak kell lennie az újításokra”

– mondta lapunknak a háromszoros olimpiai bajnok Kásás Tamás.

Kérdésünkre Kiss Gergely és Gergely István is elmondta a véleményét a válogatottal kapcsolatban, a részleteket megtalálod a %RIPOST% napilap szerdai számában.

Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámával indult és azzal is zárult az F1-es sprintfutam

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Bognár György rendet vágott” - nem hagyták szó nélkül a kudarcszériát

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián