Létrehozva: 2018.04.05.

Örömhír, Kásás Tamásék újra visszatérnek

A tervek szerint minden évben lesznek ilyen gálameccsek.

A világválogatott ellen mérkőzik meg július 31-én az olimpiai bajnok magyar vízilabdázókból álló Millennium Masters nevű csapat. A többek között Kásást Tamást és Benedek Tibort is felvonultató együttes a Duna Arénában játssza majd a gálameccset - írja az MTI.

Szerencsére a magyar csapat tagjai örömmel fogadták az ötletet. Azt pedig, hogy az egykori ellenfeleikből álló világválogatottal mérkőzzenek meg, már közösen találtuk ki

- mondta el Fetter Balázs, a XIXO Waterpolo All Star Gála főszervezője az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A magyar együttes keretében ezúttal is ott lesz az egyformán háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor, Biros Péter, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Molnár Tamás és Szécsi Zoltán, a két olimpiai aranyéremmel rendelkező Fodor Rajmund, Gergely István, Steinmetz Barnabás, Varga Tamás és Vári Attila, illetve a Sydneyben aranyérmes Märcz Tamás, Székely Bulcsú és Varga Zsolt - írja az MTI.

A világválogatottban többek között   a szerb Aleksandar Sapic, a horvát Frano Vican, Dubravko Simenc és Igor Hinic is pályára lép, míg a csapatot Ratko Rudic irányítja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

life.hu

Négy csillagjegy szülöttei úgy bánnak az édesanyjukkal, mint egy királynővel

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

Hivatalos: Lázár János minisztériuma bejelentette, mikortól kapható az egynapos autópálya-matrica – ez a pontos dátum és ár

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát

OLDALVONAL

Áll a bál: Sztriptízbárban mulatott a 16 éves tinisztár