Létrehozva: 2017.06.29.

Meglepő vallomás, kitálalt vágyairól a dögös magyar színésznő

A TV2 sztárja régóta dédelgetett álmát fogja megvalósítani a napokban.

Nehéz napok előtt áll Kárpáti Rebeka! A TV2 sztárja ma államvizsgázik. Alig várja már, hogy túl legyen rajta.

Nem is csoda: rögtön másnap elhagyja az országot, hogy beteljesítse régóta dédelgetett vágyát.

Elég feszült vagyok az államvizsga miatt. Van egy rossz tulajdonságom: mindent az utolsó pillanatra hagyok.

"Utólag haragszom is magamra, mert most is ezt tettem. Éjszakába nyúló tanulásból állnak a napjaim. Iszonyú fárasztó, és nagyon várom már, hogy túl legyek rajta” – kezdte a %RIPOST%-nak a Jóban Rosszban színésznője, aki azt is elárulta, péntek este már nem lesz az országban.

„Lelépek pihenni! Szlovéniába utazom az ismerősömhöz, aki egyébként vadvízi evezést is tanít. Még sosem raftingoltam, de már nagyon ki szeretném próbálni.

Vágyom az újdonságokra

– mondta nevetve Rebeka.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott