Létrehozva: 2018.12.14.

Vérlázító, gusztustalan átverés áldozata lett Kárász Róbert

A titokzatos férfi komoly összeggel károsította volna meg a fogyatékkal élõket. Végül nem sikerült a terve, de a mûsorvezetõ fel akarja hívni az emberek figyelmét a hasonló csalókra.

Vérlázító módon próbálta megkárosítani egy férfi Kárász Róbert alapítványát.

A Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány immáron hatodik éve küzd a fogyatékkal élő emberek helyzetének javításáért, céljuk, hogy minél több megváltozott munkaképességű ember életkörülményeit tegyék jobbá.

Éppen ezért a műsorvezető álmában sem gondolta volna, hogy bárki ártó szándékkal közeledne a szervezet felé, egészen néhány héttel ezelőttig, amikor különös megkeresést kaptak.

"Felhívott egy László nevű illető, osztrák telefonszámról. Elmondta, hogy ő egy nagyon jómódú üzletember, aki évek óta nyomon követi az alapítvány munkáját, és most úgy döntött, hogy támogat is minket. Jelezte, hogy az idei aukcióra felajánlott tárgyak közül Eperjes Károly mackójára tartana igényt, amiért százezer eurót ígért, jóllehet, jelezte, hogy nem tud jönni" - mondta el a %RIPOST%-nak Kárász Róbert, aki ekkor már fenntartásokkal kezelte a férfi állításait.

"Az elkövetkezendő napokban nem tudtam vele beszélni, de ő e-mailben tett egy írásos ajánlattételt, amiben megígérte, hogy december negyedikéig átutal az alapítványunk számlájára százezer eurót."

László innentől kezdve napi kapcsolatban volt Kárásszal, aki ekkorra már tudta, hogy egy csalóval van dolga. A férfi végül nem utalta át a pénzt, pedig még ötezer euró fájdalomdíjat is ígért. Sőt, kiderült róla, hogy nem is üzletember, csupán egy notórius hazudozó.

"Az egyetlen szerencse, hogy szkeptikusan kezeltük a felajánlását, így nem emeltük ki Eperjes Károly mackóját az aukcióból. Így végül egy valódi licitálónak köszönhetően rekordáron, hat és félmillió forintért kelt el a kabala. Ettől függetlenül elképesztően dühös vagyok az eset miatt, hiszen nem velem, hanem fogyatékkal élő emberekkel szórakozott ez az illető."

A kuratórium tagjai úgy döntöttek, nem tesznek jogi lépéseket a férfi ellen.

Róbert célja ugyanakkor az, hogy felhívja az emberek figyelmét arra, hogy a civil szervezetek mennyire kiszolgáltatottak, ha átverésekről van szó.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár