Létrehozva: 2018.08.16.

Rémálommal indult a magyar sztár luxusnyaralása

Rendhagyó vakációja volt Kárász Róbertnek, aki most párja nélkül utazott Ciprusra.

Kedvesével, Rózával már háromszor jártak a gyönyörű szigeten, de lányai és nővére még nem. Ráadásul úgy időzítette az utazást, hogy kint ünnepeljék meg testvére ötvenedik születésnapját.

Kárász Róbert ezúttal párja nélkül utazott a „szerelem szigetére.” A tévés megbeszélte Rózával, hogy mivel ők már többször voltak kettesben Cipruson, most azokat viszi a családból, akik még nem voltak a meseszép szigeten.

Róza az édesapjával készül nemsokára a horvát tengerpartra, úgyhogy ez is és a miénk is egy klasszikus családi nyaralás

– mesélte a %RIPOST%-nak a népszerű műsorvezető. – Elvált szülőként nem árt, ha néha hatszemközt, vagyis most nyolcszemközt van egy édesapa a lányaival. Most a gyerekeké volt a főszerep! De csavartam még egyet a történeten, ugyanis van egy lánytestvérem, aki most töltötte be az egyik kerek évfordulót, így az volt az én ajándékom számára, hogy őt is vittük magunkkal, és kint ünnepeltük meg a születésnapot. Szerettem volna, ha mindenki számára emlékezetes marad ez a nyaralás és mindenki nagyon jól érzi magát, így mindent én szerveztem meg, én találtam ki a programokat, a kirándulásokat. Végül csodálatos tíz napot töltöttünk el együtt Cipruson.”

Pedig elég rosszul indult a nyaralás, Kárász Robiék gépe három és fél órás késéssel szállt fel Budapestről...

Hogy milyen kalandokban volt része még Kárász Róbertéknek, azt elolvashatod a %RIPOST% napilap csütörtöki számában. Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így vehet fel készpénzt ATM-ből bankkártya nélkül

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

metropol.hu

„Pokolian jól játszott” – Edzője áradozik a magyar fociválogatott sztárjáról

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor

SHOWBIZ

Hatalmas bejelentést tett L. L. Junior és kedvese