Létrehozva: 2017.11.02.

Elárulta születendő babája nemét Kapócs Zsóka!

Óriási, mesés tortával toppant be egy Pest környéki óvodába Kapócs Zsóka, hogy meglepje a gyerekeket és így tudassa a nagyvilággal, hogy kisfia vagy kislánya születik.

Így legalább nagy örömet szerzett a kicsiknek, sőt még ő is kijátszhatta magát.

"A barátnőm találta ki, hogy mennyire jópofa lenne, ha úgy árulnám el a kisbabám nemét, ahogy például Amerikában szokás. Legyen egy szép nagy torta, amit felvá­gok, és abból, hogy milyen színű belül, kiderül, hogy kislányt vagy kisfiút hordok a szívem alatt" – magyarázta a Borsnak 38 éves színésznő, aki mostanában lakberendezőként tevékenykedik.

Mivel a többemeletes édességhez nagy társaságra van szükség, ezért a tortát egy oviba vitték el, és ott vágták fel. A pilisszentiváni, Heidi óvodába járó gyerekek szívesen osztoztak Zsóka boldogságában, de főleg a tortában. A kicsik meglepetéssel készültek a kismamának.

"Annyira cukik voltak! Előadtak egy kis műsort, táncoltak, énekeltek németül, magyarul. Annyira nevettem, mert néhányuk arcáról le lehetett olvasni: ne dumálj már, vágd a tortát! Azt hittem megzabálom őket! Úgyhogy gyorsan bejelentettem azt, ami nekem a legnagyobb dolog, hogy: fiam lesz. Ma már másként nézek a gyerekekre. Mióta kismama vagyok, elkezdtem figyelni őket. A torta gesztenyés volt, és isteni finom! Nem akartam enni, de végül három szelet is lecsúszott" - mondta Zsóka.

Ahogy a legtöbb szülőnek, úgy Kapócs Zsókának is mindegy volt, hogy fiú vagy lány érkezik hozzá, csak az számított, hogy egészséges legyen.

"Egész életemben meg voltam győződve arról, hogy lányom lesz. Olyannyira, hogy jó hat éve vettem meg az első cuki, rózsaszín kislányruhát. Végig ez volt a fejemben. A Prena-teszttel tudják kizárni a betegségeket, és akkor mondják meg, hogy fiú vagy lány lesz. Amikor felhívtak a Czeizel Intézetből, hogy kisfiú, sikítva ismételtem: fiú! Nem hittem el. A párom nagyon boldog volt, ő fiút akart. Én is nagyon örülök, édes kis húsom. Úgy szeretem már most. Erre a világra fiú való. Kemény, kis tökös gyereket fogok nevelni belőle, aki nagyon tud szeretni. Ezek a fontos dolgok" – áradozott a csinos kismama.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin