Létrehozva: 2017.10.19.

Drámai vallomást tett a várandós magyar szépségkirálynő

Hat éven át kínlódott, szenvedett, küzdött azért, hogy gyereke lehessen. 38 évesen lett kismama az ötödik lombikprogram segítségével.

Kapócs Zsókának súlyos betegsége miatt hat év kellett ahhoz, hogy teherbe essen. „Betegségem, az endometriózis miatt biztos voltam benne, hogy természetes úton nem lesz gyerekem. Ráadásul fogamzásgátlót kellett szednem” – kezdte a Storynak Kapócs, aki még a fogamzásgátlót is abbahagyta, vállalva betegségének kialakulási kockázatát, csakhogy összejöjjön a baba. Persze a reménynek is ára van.

”Láttam, a hormonkezeléstől hogyan alakul át az addig tökéletesnek mondott testem. Megváltozott az alakom, narancsbőrös lett a combom” – folytatja a kismama, aki bevallotta, sokszor elbizonytalanodott, hiszen nem tudhatta, lesz-e eredménye erőfeszítéseinek.

Ráadásul magamnak kellett beadnom a hormoninjekciókat. Emlékszem, legelőször hosszasan ültem a tűvel a kezemben, és képtelen voltam belebökni a hasamba

– mondta el Zsóka, aki végül négy sikertelen lombikkísérlet után lélegezhetett fel, az ötödik lombikprogram ugyanis sikerrel járt. Alaposan meg is lepte párját, amikor bejelentette, babát vár. „Mindig eljött velem a beültetésekre. Egyik hétvégén elmentem vizsgálatra. Nem jelentettem be a páromnak, hogy előrehoztam a kontrollokat. Amikor felhívtam, csak annyit kérdeztem tőle: ülsz? Gyerekünk lesz” – mesélte boldogan Zsóka, aki bár kiélvezi a várandósság minden pillanatát, azt tervezi, hogy a szülés után visszaszerzi eredeti formáját.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Interjú a magyar bringással, aki áttekert Dél-Amerikán és gyönyörő videót is készített róla

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét