Létrehozva: 2018.08.14.

Meglepő bejelentés Kapás Bogitól, nagy dobásra készül az úszósztár

A szépséges sportoló akár négy számban is rajthoz állhat a tokiói olimpián.

Nem tartja kizártnak Kapás Boglárka, hogy a 2020-as ötkarikás játékokon négy úszószámban is rajthoz álljon. Az UTE versenyzője korábban már utalt arra, hogy a tokiói lehet pályafutása utolsó olimpiája.

A 25 éves úszó a múlt heti Európa-bajnokságon 200 méter pillangón tudott aranyérmet szerezni. Ugyanakkor címvédőként csak ötödik lett 800 gyorson, saját bevallása szerint emiatt lelkileg mélypontra került Glasgowban.

Kapás ezzel kapcsolatban az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában elmondta, egyelőre pihentetik a gyorsúszást. Most úgy áll rajthoz ezeknél a számoknál, hogy „nem igazán” akarja leúszni. Ennek ellenére bízik abban, hogy a 2020-as tokiói olimpiára „visszajön ez az akarat meg ez a tűz, ami a gyorsra vonatkozik.” Lehet, hogy négy számban is rajthoz áll, ez majd kiderül – tette hozzá a szépséges úszó.

Boglárka sportpszichológiát tanul az ELTE-n, visszavonulása után sportpszichológusként akar dolgozni a mindig mosolygós sportoló. Korábban azt is kifejtette, az aktív versenyzéssel már a tokiói olimpia után felhagyhat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rangos tévés díjat kapott Lékai-Kiss Ramóna, Till Attila és a Séfek séfe

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Ez a 4 csillagjegy a legszerencsésebb idén tavasszal

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó