Létrehozva: 2017.09.18.

Rettenetes részleteket árult el a 13 éves kántorjánosi késelő édesanyja

Az anya elmondta, mi történt azon a tragikus estén, fia hogyan ment haza a késelés után.

Szerző Ripost

A 13 éves Csaba egy héttel ezelőtt szúrta hasba 17 éves ismerősét Kántorjánosiban. Édesanyja elárulta, gyermeke miért szánta rá magát erre a borzalmas tettre.

A fiú életveszélyesen megsérült, így a hazai kriminológia egyik legfiatalabb késelőjét, R. Csabát a bíróság emberölés kísérletének vádjával előzetes letartóztatásba helyezte.

Csaba fiam és a másik idősebb srác, Zsolt között már régóta feszült volt a viszony. Pár hónappal ezelőtt Zsolt báty­ja úgy hagyta helyben­ az én gyerekem, hogy koponya­tö­rése lett, és most bírósági tárgyalás is van belőle. Sokszor összevitatkoztak, voltak­ verekedések, villongások – ele­venítette fel az előzménye­ket­ a Blikknek Andrea, az édesanya. – Hétfő délelőtt már egyszer találkoztak, és összeverekedtek. A fiam azt mondta, Zsolt megfenyegette:­ „Még ma meg foglak ölni. Megkereslek, és összeszurkállak.”

Csaba ezután hazament, és a konyhából magához vett egy 27 centiméter hosszúságú húsvágó kést. Ez volt nála, amikor este 10-kor ismét találkozott az utcán Zsolttal. Csaba szúrt: valamivel a köldöke felett találta el a másikat. Zsolt életveszélyes sérüléseket szenvedett, Csaba pedig miután eldobta a kést a szántóföldön, hazament.

– A fiam sokkos állapotban jött haza. A feje tetejéről hiányzott egy hajcsomó, a ruhája meg volt szaggatva, és tiszta lila folt volt mindenhol. Azt mondta: nem akarta ő megölni a Zsoltit, csak elege volt már a sok bántásból, amit tőle meg a testvérétől kapott – folytatta az anyuka. – Csaba amúgy is gyenge idegzetű, három éve pszichiátriai kezelés alatt áll, nyugtatókat szed. Emiatt és a kora miatt is szinte sokkolt, amikor az előzetes letartóztatás indoklásában azt olvastuk: akár húsz évet is kaphat.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast