Létrehozva: 2016.12.15.

Fordulat a kajakos doppingbotrányban: ebből per lesz?

A meghurcolt sportolók rövidesen eldöntik, hogyan tovább. Kártérítést követelhetnek, de ki adja vissza az elmaradt olimpiai szereplést?

A korábbi hírekkel ellentétben nem követett el doppingvétséget Horváth Bence és Szomolányi Máté. A két kajakozó lemaradt a riói olimpiáról, mert előtte "atipikus eredményt" produkáltak. Vagyis tiltott szer jelenlétét mutatták ki a szervezetükben - jelentette a Blikk. Csakhogy ez nem érte el a Nemzetközi Doppingellenes Bizottság (WADA) határértékét.

A sportolók mintájában volt ugyan szintetikus növekedési hormon, ám mivel nem lehetett egyértel­műen kijelenteni a vétség tényét, így további vizsgálatokra volt szükség külföldi laborokban.

A botrányoktól sújtott Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) a zéró tolerancia elve miatt úgy döntött, a két sportoló nem indulhat az olimpián. Helyettük Tótka Sándor és Molnár Péter vehetett részt az ötkarikás játékokon.

A döntésre a Magyar Antidopping Csoport (MACS) jelzése miatt jutottak. Most azonban a fegyelmi bizottság első fokon felmentette Horváthékat a vád alól.

"A fegyelmi bizottság nem tudta bizonyítani, hogy a versenyzők nem megengedett eszközökkel készültek"

- indokolt Fábry György elnök az M1 műsorában.

"Tisztában voltunk és vagyunk azzal, hogy nem követtünk el doppingvétséget, természetesen örülünk a döntésnek.

Azt még nem tudom megmondani, hogy jogi útra tereljük-e az ügyet, és kérjünk-e kártérítést.

Egyelőre nem kívánok ezzel foglalkozni, csak azzal, hogy kajakozóként minél jobban teljesítsek"

- mondta Horváth Bence.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó