Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.03.13.

Juhász Péter ügyében nyomoz a rendőrség

Személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt nyomozást rendelt el az Együtt elnöke, Juhász Péter ügyében a rendõrség - tudta meg a pestisracok.hu a Budapesti Rendõr-fõkapitányságtól.

Szerző Ripost

A lap emlékeztetett, az Együtt elnökét egy hónapja Tényi István jelentette fel kényszerítés, súlyos testi sértés, kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt. A rendőrség személyi szabadság megsértésének gyanújával indított eljárást.
 

Tényi István a lap által megismert feljelentésben azt hangsúlyozta, hogy a politikus nemcsak egykori élettársával volt erőszakos, de a nő jogi képviselőivel is, a nő új barátját is rendszeresen fenyegette, sőt, közvetetten gyerekeit is folyamatos lelki nyomás alatt tartotta. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az iratok szerint a politikus többnyire zárt helyeken - a lakásában, kocsiban, sőt gyakran a gyerekei társaságában - szívott marihuánát. Emiatt akár kiskorú veszélyeztetése miatt is vádat emelhetnek ellene.
 

A pestisracok.hu cikke szerint Juhász Péter korábban már elismerte, hogy dulakodott volt élettársával, de szerinte a nő támadt rá ittasan. Később mégis próbálta letagadni az egészet. A politikus ellen több a családon belüli erőszak ellen küzdő nőszervezet is fellépett.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra