Létrehozva: 2019.05.21.

Szomorú hírt jelentett be a magyar énekesnő, ezért nem lesz már babája

Férjével két évvel ezelõtt döntöttek úgy, hogy Maja nevû kislányuk mellé szeretnének még egy gyermeket, ám úgy tûnik, errõl a vágyukról le kell mondaniuk.

Hiába szeretné, nem jön össze a második baba Judyéknak. Az énekesnő és kedvese, Balázs évek óta boldog házasságban élnek, napjaikat pedig kislányuk, a hét és féléves Maja aranyozza be.

A pár azonban néhány éve úgy döntött, hogy szeretnének még egy kisbabát, próbálkozásaik azonban egyelőre hiábavalónak bizonyultak.

"Két éve alakult úgy az életünk, hogy elhatároztuk, jöhet a második gyermek. Azóta próbálkozunk, de nem sikerült teherbe esnem. Pedig egészségesen élek, boldog vagyok, elvileg semmi akadály nincs. Igaz, van egy miómám, de Maját is emellett szültem. Nagyon szeretnék egy kistestvért szülni a lányomnak, aki tudom, hogy hatalmas segítség lenne, hiszen bárhová megyünk, mindig a kisebbeket pesztrálja. 44 évesen is anya lennék, kitolódott a gyermekvállalás” – mondta el az AC Newsnak az énekesnő, aki boldog, amiért kislánya, Maja csodálatos lélek.

„Maja nem csak gyönyörű, de ügyes és okos is, minden elfogultság nélkül állíthatom. Sokszor szóba kerül a kistestvér kérdése, tudja, hogy nem rajtunk múlik…

Lehet, most már el kell engednem ezt a dolgot, persze nem vagyok tőle boldog.

De hiszek a sorszerűségben, ha így marad, akkor ennek így kell lennie. Elfogadom, ami nekem meg van írva, nem is tehetek mást. Az életem így is kerek!” - fogalmazott Judy.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

A húsvéti szent három nap: ebben a felfokozott állapotban jó lesz elcsendesedni

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Magyar Péter akciózásai bepörgették a mém-gyárakat

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

travelo.hu

Hozd vissza ezt a finom hagyományt a húsvéti asztalra!

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

LELKIZŐ

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”