Létrehozva: 2019.03.19.

Judit Sargentini pofátlansága határtalan

Elképesztõ, mire vetemedik a mikrozöld, antiszemita holland pártocska uniós képviselõje. A hazug jelentésérõl elhíresült matróna most éppen a Néppártnak akarja elõírni, mit és hogyan tegyen a Fidesz ellen.

A kommunistákkal rokon (vagy tán azonos) elveket valló, Izrael-ellenes zöldpárti politikus úgy gondolja, annak ellenére is joga van beleszólni más pártcsaládok ügyeibe, hogy maga már nem indul uniós képviselői mandátumért.

"Nem elegendő, hogy az Európai Néppárt (EPP) foglalkozik a Fidesz tagságának kérdésével, meg kell kezdenie végre az etikai nagytakarítást, és kérdőre kell vonnia Orbán Viktort, hogy milyen viszonyt kíván ápolni a pártcsaláddal és hogyan viszonyul az EPP által képviselt politikához" - mondta újságíróknak nyilatkozva Sargentini.

Úgy véli, nem várható, hogy az Európai Néppárt kizárja soraiból a Fideszt szerdai politikai közgyűlésén.

Véleménye szerint noha az Európai Unió Tanácsa nagy jelentőséget tulajdonít a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok fenntartásának,

nem teljesíti ígéreteit, ha nem tudja "behúzni a vészféket",

hagyva így, hogy egy tagállam kormánya következmények nélkül sértse meg rendszerszinten az Európai Unió alapértékeit. Orbánnak, noha tett gesztusokat, vissza kell térnie a demokrácia útjára. Ezért a nyilvánosság felhasználásával nyomást kell gyakorolni az uniós tanácsra és a tagállamokra - tette hozzá.

A politikus emlékeztetett arra, hogy fél évvel az általa jegyzett jelentés elfogadása után nem történt semmilyen lényegi intézkedés az ügyben.

A ma még képviselő asszony nem is egyszer bizonyította, hogy magyarellenessége megingathatatlan, a konzervatív politika és politikusok gyűlölete pedig olthatatlan benne. Demokrácia-felfogása addig terjed, amíg saját véleménye tart, a sajtószabadság iránti elkötelezettségét pedig sok-sok gesztusával - többek között az Echo tv stábjának kiűzésével - bizonyította.

 Ha valakinek, hát az "igazmondó hazudozónak" nincs semmiféle alapja értékekről és elvekről, demokráciáról és jogállamiságról szónokolni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, a mentők már a helyszínen

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

ripost.hu

Édes családi fotón Puskás-Dallos Bogiék, ilyen nagyot nőt Ábel

magyarnemzet.hu

„Reménykedünk, hogy elég lesz az idő az olimpiáig” – edzője cáfolta, hogy Milák Kristóf titokban Ausztráliában tréningezett volna

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?